Túlburjánzó fantázia

Mostanában mindenütt szivecskéket látok. Minap, egyik barátnőmmel az alcsúti arborétumban jártunk. Egy különlegesen elburjánzott törzsű fára lettünk figyelmesek séta közben. Csúnya, mert rákos...mondta Móni és én nagyon elcsodálkoztam, mert számomra úgy tűnt, hogy egy óriási szív alakú, koszorú formájú kinövés volt a fán, ... és szinte láttam magam előtt, -  tavasszal, virágokkal feldíszítve, később borostyánnal befuttatva. Azt mondtam neki:  ...és mi van, ha egy régi szerelmesek emlékét őrzi a fa? Mi van, ha az uradalomban szolgáló szerelmes fiú akart üzenni, az elérhetetlennek tűnő grófkisasszonynak? ... vagy csak örök emléket szeretett volna állítani reménytelennek vélt szerelmének? Mi van, ha bevéste üzenetét a fába? Mi van, ha a lányka arra járva könnyeivel ötntözte, illatos olajokkal dörzsölte be, mintha a titkos szerelme szívét simítaná és neki hagyná ott bőre illatát?...és ez az elixír gyorsította fel a fa sejtjeinek, rostjainak növekedését?

Két lépéssel arrébb a napsütötte kavicsokban újra szivecskét véltem felfedezni. Azon a helyen ott, akkor, - és a mi időnkben is jól érzékelhetően, - minden kétséget kizáróan jelen volt a szeretet esszenciája. Bevésődött emlékké vált, ... és azzal, hogy most megosztotam veled, így még több ember szívét érintheti  meg egy egykori, talán csak képzeletünkben létező, de erős és burjánzó szerelem emléke. 

PÁLCIKÁK

PÁLCIKÁK

Darvasi interjút hallgatok. 

Ráébreszt, hogy már napok óta halogatom a MEMO STICK megírását. 

Tegnap a kávézóban jött az első komolyabb jelzés. 

A tollával üzenő galamb eleinte csak az asztalunk, 

később a talpam alatt csipegette a morzsát. Írni kell.

EMLÉKEZŐ PÁLCIKÁK:

A csendes, reggeli taxi révedést minden kanyarnál újra, újra és újra előbb surrogó, 

majd koppanó hang zavata meg.

   - A fiam...mondta a taxis... 

Minden kanyarban rá gondolok...benn felejtette az evőpálcikáit. 

Nem tudom kiszedni...de már nem is akarom. Rá emlékeztet. 

Azóta óvatosabban vezetek és minden kanyarban mosolygok.

 (2017.08.20.)

ROZMARINGOS TOJÁS MÁSKÉNT - avagy hála a taxisofőrnek

Húsz éve is lehet, hogy kipróbáltam az eredetit. Juhtúróval, füstölt sajttal, friss rozmaringgal és frissen őrölt színes borssal. Sugallat volt…egy "dobjunkösszevalamitafridzsibenlévőmaradékokból" pillanat szülötte. Szokatlan, különleges ízvilág kerekedett, ... csodálatos összhangja a selymessé olvadt juhtúrónak, finom füstölt ízű zamatos falatoknak, amik izgalmassá tették a rájuk ütött tojásréteget. Minden falat más-más intenzitású ízorgiaként hálálta meg a figyelmes rétegezést. A rozmaring kiválóan harmonizál a juhtúróval és a füstölt ízzel.

Napok óta készültem rá… Nőtt a vágy… nem voltam tudatos, - nem voltam piacon - és még mindig hiányzott valami… a napokban még juhtúrót sem kaptam a kis sarki boltunkban, ...hogy friss rozmaringról ne is beszéljek. Későig voltam benn tegnap.  Egy olyan taxival jöttem haza, aminek sofőrje kiegészítette/megkoronázta receptemet egy ötlettel.

Ő reggelente a tojás alá, paradicsom szeleteket süt. Egy héten 5x is képes lenne ilyet enni - mondta…Ez felkeltette az érdelődésemet. Addiktívnak tűnik. Ma este kipróbáltam. A rozmaringos tojásom alá egy nagyobb paradicsomot szeleteltem, meghintettem himalája sóval és amikor mindkét oldalát megkapta a felforrósított vaj, rámorzsoltam egy kevés juhtúrót, ráütöttem 3 tojást és rávagdaltam egy keveset a ma vásárolt friss rozmaringból. Ráreszeltem egy kevés füstölt sajtot és már csak az őrölt bors hiányzott. Fennséges illata lett. Nyucsek és Ciróka is megbabonázottan figyeltek, végig.  Hihetetlen, hogy egy vékonyra vágott paradicsomszelet mire képes! Örök hála a sofőrnek! Ha ismered, add át neki hálás köszönetemet! :)

Az üvegen túl

Ciróka új játszótársra lelt

Napok óta bámulta az ablakot….Vagy valamit azon túl…Most is épp ezt teszi...Minden macskámnak volt valamilyen furcsa szokása, így nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget az ügynek. Ma este viszont rá kellett jönnöm, hogy komoly oka vanannak, hogy Ciróka nem szívesen hagyja el a fillér utcai  házak kertjére néző ablak környékét...Még etetés időben sem, ami az ő  mindigmindenrefelkészültnekkellennikitudjamikoreszünkújra - utcamacska természetét ismerve, elég meglepő.

Az ablakon túl, kívül, a házfalra felfutott repkény leveleinek menedékéből ma este két csollogó szempár meredt rám.  S ahelyett, hogy elszaladt volna, odajött az üveghez, ahol a macska szinte kővé dermedve az extázistól, kikerekedett szemmel, izgatottan állt,  és szemmel követve a párkányon fel-alá futkározó egérkét, aki újra és újra odafutott az üveghez, mintha csak pacsit akarna adni Cirókának. Cikázott felfelé egy fél métert, aztán vissza..Újabb pacsi... Szép nagyra nőtt példány... Dézsmálja a madaraknak kitett maggolyót. Egy ideig biztosan nem unatkozunk:)

SZÉLCSEND

Megérkezett Bence  üzenete. Nem akartam hinni a szememnek. Valószerűtlennek tűnt, hogy aznap is találkozunk a Dagályban. Havas eső esett, csípős szél fújt…"Többnyire víz alatt lesztek, így nem sokat számít, ha esik"- mondta már egy hete is. Sűrű köd lepte el a medence környékét, metsző hideg volt a lengőajtónál. Szúrós kis esőcseppekké olvadtak a hópelyhek odakinn a víz felet. A legkitartóbb vendégek a kör alakú fedett rész alatt gubbasztottak, de nem lehetett látni őket.

Jóval a kezdés előtt érkeztem. Egyedül voltam. Bejártam a medence melegebb és hűvösebb területeit, mantráztam, engedtem, hogy a meleg víz ellazítson. Fárasztó, komoly tesztekkel teli, egot póbáló, nehéz hetem volt. Örültem, hogy végre itt vagyok. Az olvadt hópelyhek összekeveredtek a könnyeimmel. Elengedtem az elmúlt hét feszültségeit…elengedtem szomorúságot, illúziókat és félelmeket.  Mire a többiek megérkeztek, már minden sokkal egyszerűbbnek tűnt. A többiek is hasonló intenzív élményekről számoltak be. Ez méginkább segítette az egymásra hangolódást. Eleinte még éreztem az esőcseppeket...aztán csak azt vettem észre, hogy minden nagyon csöndessé vált. Megfeledkeztem a külvilágról. A meleg víz, mindent kimos - gondolatokat, érzéseket. Felkapcsolták a reflektorokat …és csak ekkor vettem észre, hogy elállt a hóesés és szél nélküli, tompa csend lett…Igazi béke. A köd nagyon finoman lengte be a víz feletti területet.  Páratlanul voltunk, így az üresjáratok alatt volt időm gyönyörködni. Megállni látszott az idő. Egyszercsak újra felélénkült, szinte viharossá vált a szél. Fantasztikus látvány volt, ahogy sodorta, görgette a párát…majd varázsütésre hirtelen újra lecsendesült. Nem evilági élmény volt, ...de ami ezután következett, az minden képzeletet felülmúlt. Valóban sokat voltunk víz alatt és igazi bizalmat igénylő mozdulatsorokat gyakoroltunk. Az ostorszerűen csapódó, hajlongó testem lendülete ismeretlen érzés… sűrű suhanás… extázis volt. Visszaállt a rend…Kacagnom kellett. Visszatarthatatlanul, felszabadultan, boldogan.

Aztán hálát adva a sorsnak viszonozni akartam,... maximális figyelmet adni a gyakorlótársnak, hogy ő is átélhesse ugyanezt ebben a csodálatos vizi táncban, hogy pont ugyanazt tapasztalhassa…a felszabadult lendületet, a csendes nyugalmat, a szabadon áramló tudatosság élményét.

KENDŐZETLENÜL

2015. Január 9. Az első AQUAKONTAKT nap után

Kedves VÍZ! Nagyon sajnálom, hogy eddig nem voltunk jóban. De tegnap egy hideg téli péntek délutánon, a Dagály 36 fokos medencéjében valami megváltozott. Aquakontaktnak, vagy watsu-nak hívják a melegvizes, kontakt terápiás módszert, aminek megtanulásába kezdtünk. Több okból is óriási lépés ez számomra. Be kell valljam, közel 20 éve nem voltam strandon. A bástya, amit páncélként magamon viseltem, nem engedett. …Mostanra 18 kilót leadva, már elviselhetőnek tartom mások számára is a látványt :) Nagy lépésnek számít azért is, mert végül adódott az életemben 8 olyan ember, aki a kendőzetlen, smink nélküli, valódi természetes magyarzsuzsit ismerheti meg. 6 héten át minden péntek délutánt együtt, a módszer elsajátításával, igazi belső utazásokkal töltünk.

Ma már szombat este van és én még mindig a hatása alatt vagyok a történteknek. Nem múlik a mosoly az arcomról, elégedettséggel és derűs bodogsággal volt teli még az egész mai nap is. Szavakkal nehezen leírható a csend, amita víz tetején lebegve az Aquakontakt lassú, vizi tánc, tai chi-re hasonlító mozdulatsorai közben átélhetsz. Leírhatatlan a meleg víz fölött lebegő pára, és a reflektorok ágak között átszűrődő fényének összjátéka. Bódy Gábor Nárcisz és Psyché-jének csodálatos képeire emlékeztetett . A szél borzolta fákon átszűrődő sárgás, imbolygó fényes sugarak elkápráztattak. A 3 óra szinte elröppent…a  meg-meg csillanó hűvös esőcseppecskék figyelmezettek csak időnként arra, hogy itt járunk...ebben az anyagi világban, a valóságban…de az az érzésem, hogy mégis valahol beljebb... Sokkal mélyebben, közelebb magamhoz, a valódi boldog önvalómhoz. A relaxált elengedettség azon foka ez, amit átéltem, amit ebben az életemben máshol eddig nem tapasztaltam. És nem csak önmagunkra, hanem a gyakorlótársra való hangolódás, csendes, koncentrált figyelem, a pillangó érintés megtapasztalása is különleges élmény volt számomra. Megtapasztaltam az együtt légzés lassú táncát, a súlytalan lebegést, a vízben való repülést, és ennek mámorító érzését. Megéltem a feltétel nélküli bizalom, az adás és elfogadás élményét. Lehetne már újra péntek! :)

Miért éppen Ő?

Egy ideje igyekszem minden nap egy kis időt legalább a szabadban tölteni. Ha nem érek rá sokáig elkóborolni, legalább egy fél órára kiülök a Millenárisra, a most épp száraz,

kaviccsal teli betongyűrűk egyikére.  Azt vettem észre, hogy minden nap másfajta formájú, színű, mintázatú kövek kerülnek elém és vonják magukra a figyelmemet. Vannak lapos(köves) napok, vannak négyszögletes napok, és volt már gömbölyű nap is. Ma foltos, szines, erezett  kövekre lettem figyelmes. Szépek voltak...kézbe vettem, magam mellé tettem amíg olvastam, néha meg-megsimogattam őket.  Rendszerint magammal hozok néhányat. Észrevettem, szépnek találtam, felvettem, megsimogattam, így az az érzésem, hogy közeli kapcsolatba kerültem velük, ...láthatatlan szálak nőttek közénk és innentől fogva, szinte élőlényként tekintek rájuk. Személyiségüket, az energiáikat meghatározza a formájuk és szinük...már csak el kellene neveznem őket:) Vajon hol születtek? Min mehettek keresztül, míg ilyenekké formálódtak? Más kéz is simogatta-e meg már őket? Szereztek-e már másnak is ilyen örömet?

Mitől függhet, mire figyelünk fel, mit látunk szépnek egy adott napon? Tőlünk függ-e, hogy mit találunk vonzónak pont akkor, pont ott? Valóban kapcsolódás-e, vagy csupán illúzió, hogy kapcsolatba kerültünk?  Lehet-e érzelemmel közelíteni egy kőhöz, az anyagi világban megnyilvánult energiához? Feltételez ez a kapcsolat viszonosságot élő és élettelen létező között?