Mostanában mindenütt szivecskéket látok. Minap, egyik barátnőmmel az alcsúti arborétumban jártunk. Egy különlegesen elburjánzott törzsű fára lettünk figyelmesek séta közben. Csúnya, mert rákos...mondta Móni és én nagyon elcsodálkoztam, mert számomra úgy tűnt, hogy egy óriási szív alakú, koszorú formájú kinövés volt a fán, ... és szinte láttam magam előtt, - tavasszal, virágokkal feldíszítve, később borostyánnal befuttatva. Azt mondtam neki: ...és mi van, ha egy régi szerelmesek emlékét őrzi a fa? Mi van, ha az uradalomban szolgáló szerelmes fiú akart üzenni, az elérhetetlennek tűnő grófkisasszonynak? ... vagy csak örök emléket szeretett volna állítani reménytelennek vélt szerelmének? Mi van, ha bevéste üzenetét a fába? Mi van, ha a lányka arra járva könnyeivel ötntözte, illatos olajokkal dörzsölte be, mintha a titkos szerelme szívét simítaná és neki hagyná ott bőre illatát?...és ez az elixír gyorsította fel a fa sejtjeinek, rostjainak növekedését?
Két lépéssel arrébb a napsütötte kavicsokban újra szivecskét véltem felfedezni. Azon a helyen ott, akkor, - és a mi időnkben is jól érzékelhetően, - minden kétséget kizáróan jelen volt a szeretet esszenciája. Bevésődött emlékké vált, ... és azzal, hogy most megosztotam veled, így még több ember szívét érintheti meg egy egykori, talán csak képzeletünkben létező, de erős és burjánzó szerelem emléke.
